A Szászvári Várkastély rövid története

A Szászi udvarház Alsáni Bálint pécsi püspök megbízásából épült az 1370-es évek második felében, a püspökséghez tartozó birtokrendszer északi területeinek gazdasági központjaként. A főépület közvetlen közelében emelték fel a Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt kápolnát, melyet temető ölelt körül. Albeni Henrik püspök vezetése alatt, egy 1439-ben keltezett oklevélben már várként (castrum) említik az épületegyüttest. A 15. század végén, Ernuszt Zsigmond püspök, II. Ulászló király kincstartója, a keleti udvarrészen álló konyha fölé egy reneszánsz épületszárnyat emeltetett, ezzel létrehozva a teljesen zárt várudvart. A délről érkező török fenyegetés hatására nyolc kerek toronnyal megerősített védfallal vették körül az épületegyüttest. 1543-ban ruméliai Ahmed bejler-bej vezetésével a törökök szinte harc nélkül foglalták el a várkastélyt, és egy közigazgatási központot (nahije) hoztak benne létre, 143 janicsár állandó felügyeletével. A várat a török korban végig lakták, és a tizenöt-éves háború pusztításai után, a 17. század első felében újjá is építették. Végül az 1660-as és 1680-as évek háborúi során dőlt romba a középkori épület. A romokat 100 évvel később Klimó György püspök bonttatta el, a legrégebbi nyugati palotaszárnyat renováltatta és plébániává alakíttatta át.

A község szívében található Szászvári Várkastély, 2016-os felújítása és megnyitása óta látogatható. A főépületben vár- és helytörténeti kiállítás, az északi szárny emeletén egy modern konferencia terem, alsó szintjén a vár és az egyház kapcsolatát bemutatató kiállítás kapott helyet. Az egykori gazdasági épületből múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki. Az interaktív tárlat kellemes időtöltést kínál minden korosztálynak.

Elérhetőségek:   Szászvár, Tempolom tér 2. 
                             30/820-74-68
                             szaszvarivar@gmail.com

NYITVATARTÁS:
Hétfő: ZÁRVA
Kedd-Vasárnap: 9-17 óráig


Szászvár Nagyközség Önkormányzat 2021
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!